>

Hamvasztás és hamvak szórása

A Menefrisz Temetkezés munkatársai elintézik Ön helyett a bürokratikus ügyintézéseket, melyek az elhunyt  hamvasztásának és hamvainak szórásának megszervezésekor felmerülhetnek. Cégünk teljes körűen elvégzi az elhunyt hamvasztásának és hamvainak temetőben történő szórása esetében felmerülő hivatali ügyintézéseket, dokumentum illetve engedély beszerzéseket. Az elhalálozás helye szerinti illetékes Polgármesteri Hivatalban kiállíttatjuk az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát, akár hiányos dokumentumok mellett is. A krematóriuban foglalunk hamvasztási időpontot, elintézzük a szükséges ügyintézéseket és megrendeléseket a hamvasztás lebonyolítása érdekében. Munkatársaink elszállítják az elhunytat a hamvasztás helyszíneként megjelölt hamvasztó üzembe. Szolgáltatásunk elvégzéséhez az Ön igényei szerint biztosítjuk a megfelelő hamvasztási és kegyeleti kellékeket, a hamvasztó koporsótól a szemfedőn keresztül az esetlegesen felhasználásra kerülő kegyeleti ékszerekig bezárólag. Kollégáink segítenek eligazodni Önnek a temetkezési kellékek alkalmazásának pontos megismerésében.

Cégünk Magyarországon több krematóriummal is szerződésben áll, ezáltal tudjuk garantálni Önnek, hogy az igényeinek legmegfelelőbb szolgáltatást tudjuk nyújtani a hamvasztási szolgáltatás elvégzésében. Hamvasztási szolgáltatást akár 24 óra alatt is meg tudunk valósítani!
Temetkezési irodánkban történik meg az Ön igényeinek és rendelkezéseinek felmérése. Ez egy fontos folyamat, melyet lépésről lépésre átbeszélnek a folyamatot végigkísérő munkatársunkkal. Ezután történik meg a temetési időpont egyeztetése a kiválasztott temetővel vagy templommal és annak azonnali lefoglalása is. Kollégáink elkészítik Önnek a komplex temetési ajánlatot, mely részletesen tartalmazza a felmerülő összes költséget, beleértve a temetői vagy templomi díjakat is.
Temetkezési irodánkban történik meg a különböző dokumentumok és meghatalmazások kitöltése és a már meglévő iratok átvétele is. Mivel a hamvak szórása után már nem lehetséges, így javasoljuk, hogy a hamvakból különítsünk el egy kisebb mennyiséget az esetlegesen jövőben felmerülő kegyeleti ékszer készítés érdekében.  Különleges, beton alapanyagú kegyeleti ékszereket készítünk az Ön igényei és elképzelései alapján, mely ékszerek tartalmaznak egy minimális mennyiséget az elhunyt hamvaiból.

Kérdés esetén hívja munkatársunkat

Minden nap 8:00 - 20:00 óra között!

Hamvak szórását végző temetők és templomok

Új Köztemető

1108 Budapest, Kozma u. 8-10.

Fiumei úti temető

1086 Budapest, Fiumei út 16-18.

Óbudai temető

1037 Budapest, Bécsi út 365-371.

Csömöri Sírkert

2141 Csömör, Főnix u. 1.

Szent Gellért Plébánia XI. kerület

1115 Budapest, Bartók Béla út 149.

Szent Margit Plébánia XIII. kerület

1134 Budapest, Szent Margit tér 1.

Szent Margit Plébánia XVIII. kerület

1182 Budapest, Fogaras u. 16.

Szent Vince Plébánia IX. kerület

1096 Budapest, Haller u. 19-21.

Mit tartalmaz szolgáltatásunk?

Beszerezzük az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát a halál helye szerint illetékes polgármesteri hivatalban. Abban az esetben is gondoskodunk a beszerzéséről, amennyiben nem áll rendelkezésre valamennyi – halotti anyakönyvi kivonat kiállításához szükséges- irat: pl. hiányzik a születési anyakönyvi kivonat, nincs meg a házassági anyakönyvi kivonat, vagy a válást igazoló dokumentum. Bízza ránk a hamvasztás megszervezésével járó összes feladatot, legyen az hivatali, temetői vagy kórházi ügyintézés.

Teljes körű ügyintézési díj

Elhunyt szállítása Krematóriumba

Hamvasztási díj normál méretű elhunyt esetén

Hamvak visszaszállítása irodába

Hamvasztókoporsó és hamvasztási kellékek

Temetői vagy templomi díjak

Hamvasztás és hamvak szórása temetőben

A megadott ár bruttó, számlás ár, mely tartalmazza a 27 % ÁFA-t is!

Kényelmi szolgáltatásaink az Ön igényeire szabva

A teljesség igénye nélkül ismertetjük cégünk olyan szolgáltatásait, melyek igénybevételével kényelmesen és problémamentesen tudja intézni irodánkban szeretett halottja temetésének megszervezését. Kerülje el a hivatali bürokráciát és figyelmét a gyász feldolgozásának szentelje.

Kórházi ügyintézés

A kórházban átvesszük a Halottvizsgálati Bizonyítványt és kifizetjük a költségeket.

Halotti anyakönyv ügyintézés

Beszerezzük az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát még hiányos dokumentumok esetén is.

Nyugdíjfolyósító értesítése

Hivatalosan lejelentjük az elhunyt halálesetét a Nyugdíjfolyósító Intézetnek.

Temetési időpont foglalás

Az Ön által kívánt temetési időpontot lefoglaljuk a temetés megrendelés során irodánkból.

Temetői ügyintézés

Megrendeljük a temetést és az ehhez szükséges díjakat befizetjük a kiválasztott temetőben.

Hamvasztási engedély ügyintézés

Egészségügyi intézményen kívüli halálozás esetén a hamvasztáshoz szükséges tisztiorvosi engedély beszerzése.

KÉRJEN TŐLÜNK INGYENES ÁRAJÁNLATOT

Az árajánlatkérő űrlapban szereplő kérdések megválaszolásával segíti munkánkat abban, hogy munkatársunk kifejezetten az Önt érdeklő szertartásra tudjon pontos költség kalkulációt készíteni. Amennyiben a feltett kérdésekre pontosan válaszol, munkatársaink nemcsak közelítő árakról tudják Önt tájékoztatni, hanem egész pontos temetési költséget tudnak számolni. A Megjegyzés ablakba beírhatja az esetlegesen felmerülő kéréseit, kérdéseit vagy az egyéb információkat.

Hamvak szórása árajánlatkérő űrlap




A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kérdés esetén hívja munkatársunkat
Minden nap 8:00 - 20:00 óra között!